XV. FARKASLAKI SZENES NAPOK 2015.09.04-06., Farkaslaka.

2014-ben a II. Magyar Sakkvilág Kupa legtávolabbról érkező résztvevője volt Ászáron Farkaslaka csapata. Már akkor szívélyesen invitáltak  bennünket hagyományos versenyükre, amelyet a Szenes Napok keretében rendeznek meg évről-évre. Ígéretet tettünk arra, hogy viszonozzuk gesztusukat, de talán sem ők, sem mi nem gondoltuk komolyan, hogy valóban elmegyünk Erdélybe sakkozni !  

A Magyar Sakkvilág Kupás baráti kapcsolatok azonban fantasztikusak, nem hasonlíthatók máshoz: Bárdudvarnok, Levél és Vasalja után eljutottunk Farkaslakára is . . . Utazásunkat komoly szervezkedés előzte meg, köszönjük Ászár község és a Sakkbarátok Egyesülete támogatását, megkaptuk a falu kisbuszát és 1-1 tank üzemanyagot. A kedvezmények ellenére nehezen álltak „kötélnek” az ászáriak, így egyesületünk kisbéri és bakonysárkányi tagjaiból állt össze csapatunk a közel 2000 km-es túrára.

Szeptember 3-án hajnalban indultunk, a kalandok a határon kezdődtek, visszafordítottak a románok, mert nyolcunknak csak 7 személyi igazolványa volt +1 jogosítványa . . . Aztán előkerült a 8. személyi ! A Királyhágónál megpihentünk, Kolozsvártól végre autópályán mehettünk, Torockón szállás várt ránk és remek vacsora a Székelykő „árnyékában”. Este séta az Europa Nostra díjjal kitüntetett faluban. Az egyik kis kocsma falán régi fénykép: Jókai Mór a torockóiak között, itt írta az „Egy az Isten”-t ?! Kint a főtéren azonban a régi unitárius  templomhoz közel, fényárban ott áll már az új román ortodox templom. A wikipédia szerint a lakosság 76,2%-a unitárius és 12,6%-a román ortodox, ez utóbbi szám nehezen hihető, mert azt is írja, hogy 91,4% a magyarok aránya. Ahova csak betértünk, ott népszerűsítettük a sakkot és Ászárt. Mindenhol sakkoztunk és mindenhol elmagyaráztuk hogyan  köti össze Jászai Mari Ászárt és Torockót, milyen „kapcsolatot” teremtett „A tolonc” című híres némafilm.

Pénteki kiránduló napunkon, kisebb kitérőkkel haladtunk tovább. Kalandjaink folytatódtak, eltévedés miatt Székelyderzsre nem maradt már időnk, sőt vészesen fogyott üzemanyagunk is. Esett az eső, de ha megálltunk megnézni valamit, szinte mindig azonnal elállt és kicsit kisütött a nap ! Nagyenyeden főhajtással emlékeztünk az 1849-ben legyilkolt mintegy 800 magyarra, Segesváron Petőfi Sándorra, Székelyudvarhelyen nagyjainkra. „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok,” – áll az I. világháborús emlékművön. Udvarhelytől már csak egy ugrás Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja.

Jakab János elénk jött a falu szélére és sakkbaráti szeretettel fogadott bennünket, sőt amire igazán nem számítottunk, ingyenes szállást és vendéglátást intézett el számunkra. El se akartuk hinni ! Farkaslaka testvér településeinek ( Ajak, Kemence, Lengyeltóti ) a fesztiválra érkezett küldöttségeihez hasonlóan minket is elvittek vacsorázni a nemrég felújított Művelődési Otthonba. Beköszöntünk a Jakab családhoz, s ott ragadtunk álmélkodva nézve a cserge készítés sok fortélyát, megtanultuk mi az a „bügyörgetés”, aztán megcsodáltuk a szebbnél szebb, különböző méretű és mintájú kész csergéket . Az idő rohant, de siettünk mi is elfoglalni szobáinkat a Balla Panzióban , mert késő este újabb kaland várt ránk: a magyar-román eb. selejtező mérkőzés közös megtekintése, ezúttal román tv csatornán.

Másnap délelőtt a mi tiszteletünkre rendezett baráti csapatversenyen egybe csengtek a vélemények arról, hogy egyik válogatott sem érdemelt győzelmet, de ilyen teljesítményekkel kijutást sem Európa legjobbjai közé. Ászár, Farkaslaka, Korond és Székelyudvarhely vett részt a Jakabék portájának udvarán megrendezett bajnokságban. Be kell vallanunk, hogy a székelyek nem voltak vendégszerető házigazdák, mert nagyon elvertek bennünket. A 6 fordulós körmérkőzéses versenyen háromszor kikaptunk és háromszor értünk el 2-2-es döntetlent, amivel a „tisztes” 4. helyezés jutott csak nekünk. A hármas és a négyes táblán még döntetlenünk sem lett ! Nekem is erősnek bizonyult az egyes tábla, mert 3-szor is vesztettem a 3 győzelem mellet. Jó hírünket Malomsoki László mentette meg, aki a kettes táblán kiváló 100%-os teljesítménnyel mind a 6 játszmáját megnyerte ! A dobogón a sorrend így alakult: 1. Székelyudvarhely, 2. Farkaslaka, 3. Korond. Miközben mi sakkoztunk,  elkészült a finom ebéd is, amelyre mindenkit meghívtak. Délután megnéztük a fazekasokat Korondon, este felmentünk a Kalonda-tetőre, a XV. Farkaslaki Szenes napok helyszínére, ahova a rossz idő ellenére több mint tízezren látogattak ki a három nap alatt. Itt ért bennünket a legnagyobb kaland, a vihar egy szempillantás alatt felkapta, s ránk borította a sátrakat és ezzel szétzúzta békés ’mics’ vacsoránkat.

Vasárnap került sor a VIII. Szenes Kupa egyéni sakkversenyre 58 fő részvételével a Tamási Áron Általános Iskolában. A 9 fordulót két emeleti tanteremben bonyolították le, amelyeknek nem csak a cserépkályha, de amint láttuk a feszület is „kötelező” tartozéka mind a mai napig nagyon helyesen ! A verseny helyreállította Ászár és az én sakkozói renomémat, négyes holtverseny után a másodlagos értékelés szerencsésen nekem kedvezett, s éppen János barátom előtt lettem így hajszállal első ! Irány újra a Kalonda-tető, ahol vadpörköltre hívtak meg bennünket. Aztán a nagy színpadon, ahol előző este Charlie, az nap a Republic lépett fel, átadták a díjakat részünkre. Majd rövid séta után lehetőségünk nyílt megtekinteni hogyan rakják a baksát (boksát) a szénégetéshez, hogy készül a szén.

Németh Zoltán jóvoltából a két versenyen összesen 100 db Magyar Sakkvilág folyóiratot tudtunk szétosztani a résztvevők között, népszerűsítve ezzel az újságot és a Magyar Sakkvilág Kupát egyaránt. Sokszor szóba került Ászár, emlegettük az itteni versenyt és ígéretet kaptunk  arra, hogy a jövőben is számíthatunk Farkaslaka részvételére rendezvényünkön ! Akár csak Lakitelken, Erdélyben is rengeteg meghívást kaptunk új sakkbarátainktól Korondtól Gyergyószentmiklósig. Nem nagyon lehet szavakkal leírni azt a kedvességet és szívélyes vendéglátást, amiben részünk volt végig ! Ezúton is nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki lehetővé tette számunkra ezt az élményekkel és kalandokkal teli, sakk sikerekben is bővelkedő, baráti és nemzeti összetartozást erősítő szép erdélyi túrát Farkaslakára. A legnagyobb köszönettel elsősorban az egész Jakab családnak és a Balla házaspárnak tartozunk . . .

                                                                                                                                                                                                           Bánszegi Attila

Farkaslaka Standings (round 9) - Farkaslaka
Helyezés Név Elő Pont Buch M-Buch
1 Banszegi, Attila        2000 7 54.0 42.5
  Jakab, Janos             1860 7 53.5 43.0
  Voda, Costel             1943 7 50.5 39.0
  Nagy, Istvan             2020 7 48.5 38.5
  Calcea, loan              1740 6.5 46.5 36.0
  Madaras, Zoltan      1701 6.5 46.0 36.0
7-9 Malomsoki, Laszlo 1780 6 48.5 38.0
  Biro, Csaba               1923 6 43.0 33.0
  Szebeni, Pall             1750 6 39.5 30.5
10-19 Ordog, Akos             1800 5.5 51.5 40.5
  Sandor, Tamas         1630 5.5 50.0 38.5
  Szakats, Istvan         1782 5.5 47.0 36.5
  Jakab, Gabor                              5.5 46.0 36.5
    Varga, Adrienn        1720 5.5 45.0 35.5
    Demeter, Jozsef      2084 5.5 45.0 35.0
    Vass, Gabor              1450 5.5 45.0 35.0
    Papp, Sandor                            5.5 43.5 33.5
    Jakab, Nandor          1686 5.5 43.0 34.0
    Balazsi, Laszlo          1745 5.5 42.0 35.0
  20-26 Panga, Calin             1946 5 48.5 37.5
    Vinkovits, Laszlo      1700 5 47.0 36.0
    Libik, Krisztina          1333 5 45.0 35.5
    Danciu, Stefan         1667 5 44.0 35.5
    Domokos, Andras                    5 41.5 31.5
    Cioata, Cristian                          5 36.5 28.0
    Fejer, Zsolt               1409 5 36.0 28.0
  27-33 Baki, Sandor                               4.5 48.5 38.5
    Bakk, Attila                                 4.5 46.5 36.5
    Bilibok, Arnold                           4.5 41.0 32.5
    Fabian, Pal                1623 4.5 40.5 32.0
    Fodor, Levente                         4.5 39.5 30.5
    Pall, Zoltan                                4.5 38.5 30.0
    Sipos, Kalman                           4.5 31.5 26.0
  34-42 Zarcea, Tudor          1630 4 45.0 35.0
    Sandor, Levente      1670 4 43.5 34.0
    Imre, Tibor               1650 4 42.5 33.5
    Gyorgy, Ferenc                         4 36.5 28.5
    Gaspar, Andras                         4 36.0 28.5
    Fejer, Huba              1400 4 34.0 25.5
    Nagy, Bela                                 4 32.5 25.5
    Incze, Laszlo                               4 31.5 24.0
    Ozsvath, Zsigmond                  4 27.5 22.5
  43-48 Stoian, Liviu                              3.5 41.5 33.0
    Nagy, Zoltan                               3.5 41.5 32.0
    Birtalan, Tamas       1277 3.5 39.5 30.5
    Tofalvi, Zsolt                           3.5 36.5 29.5
    Varga, Ferenc II                      3.5 33.5 27.0
    Laszlo, Attila          1783 3.5 33.5 26.0
  49-54 Zolya, Adam                            3 37.5 29.5
    Nagy, Elek Tamas 1208 3 36.5 27.0
    Pui, Florin                               3 36.0 28.0
    Pall, Zsolt                                 3 33.5 27.0
    Szoke, Albert                           3 31.5 26.0
    Opra, Ferenc                           3 28.0 21.5
    Pall, Edvin                                2.5 29.5 24.5
    Pall, Andor                              1.5 31.0 26.0
    Varga, Ferenc        1500 1.5 29.0 24.5
  58 Konya, Laszlo                         0 29.0 22.0