Mire jó a sakkbarátság...

Mire jó a sakkbarátság,

avagy a „ belső utak” iránya . . .

50 éves a bátorkeszi ’szervezett’ SAKK élet. Isten éltesse sokáig! Boldog születésnapot kívánok a Sakkbarátok Egyesülete Kisbér-Ászár közhasznú szervezet valamennyi tagja és sakkozója nevében. Megtiszteltetés számomra, hogy én kaptam a felkérést: írjak az egyesületeink közötti kapcsolatokról, számoljak be az elmúlt évek eseményeiről, együttműködésünk eredményeiről, BARÁTSÁGUNKRÓL!

Mi a magunk 17 évével még bőven beférünk az ifjúsági korhatárba. Ennek megfelelően egy nagybácsi és egy unokaöcs sakk rokonságáról fogok majd mesélni. Kicsit össze-vissza tódulnak fel bennem az emlékek, de szeretnék felvillantani minél több említésre és emlékezésre érdemes momentumot. Felvidéki sakkozókkal először a megyei gyermek csapatbajnokságok során találkoztunk. Aztán ott voltak a felváltva megrendezett Duna Kupák, a naszályi ifjúsági csapatversenyek. Tudatosan nem nevezek meg név szerint sakkozókat - egyrészt nem szeretnék kihagyni senkit, másrészt nincs annyi hely a könyvben, harmadrészt nem ez a lényeges - de két nevet le kell írnom: Vörös János és Szobi Géza áldásos tevékenysége teremtette meg a kereteket ahhoz, hogy mi egyáltalán találkozhassunk és egymásra találhassunk . . . És ez fontos, mert felelősséget ró ránk: tegyünk meg ma, mi is mindent azért, hogy 25 vagy 50 év múlva rólunk írhassák le ugyan ezeket büszkén!

A harkányi ifjúsági csapatbajnokságról hazafelé tartván 2005 decemberének zord végén, rendkívüli kalandok során értünk el éjfélre Ászárra, akkor már többször elakadtunk a hóban, 13-as főút lezárva, a lakásba csak a méteres hótorlaszok ellapátolása után tudtunk bejutni, összekovácsolódtunk! Aztán az első Nb2-es évad, közösen elért sikerek a magyar bajnokságban. Fejlődő kapcsolataink csúcsán 2010 körül rendszeressé, intézményesítetté váltak közös sakkbaráti rendezvényeink Bátorkeszin és Ászáron egyaránt. Rájöttünk, hogy mindkét egyesületre igaz, hogy „ a sakkbarátok és a borbarátok halmaza meglepően nagymértékben átfedi egymást”. Ma már mi is tudjuk mi az a SZEGAB ! Emlegetjük is mindkét dűlőt sokszor, a pincéket ahol jártunk, a gazdákat, akik barátsággal fogadtak bennünket és jobbnál jobb boraikat kóstoltatták velünk. Aztán a szőlődomb teteje, ahonnan látszik az esztergomi bazilika, mi Komárom-Esztergom megyeiek vagyunk, de tőlünk nem látszik . . .

Hamvas Béla idézet: „Végül is ketten maradnak, Isten és a bor.”

Sakk szakmai szempontból együttműködésünk legsikeresebb évei 2010-2011-2012, amikor NB1b-ben mutathattuk meg, hogy összefogással kis települések is érhetnek el nagy eredményeket együtt. Intézményesített kapcsolataink azóta kicsit gyengültek, nincsenek évente közös rendezvényeink. De természetesen hivatalosak vagyunk és ott is vagyunk kisebb-nagyobb létszámban egymás versenyein, meghirdetett programjain . A kialakult baráti kapcsolatok élnek, a sakkhoz kötötten és a sakk nélkül is, ami a mai világban már önmagában véve nagy eredmény! Együttműködésünk stabil, ami nem csak a magyar Nb2-es csapatbajnokságról szól, hanem kölcsönösen elősegítjük rendezvényeink sikeres lebonyolítását. Az Ászáron sorra kerülő III. Magyar Sakkvilág Kupán számítunk a bátorkeszi gyerekek élő sakk bemutatójára, mi pedig igyekszünk segíteni az 50 éves évforduló méltó megünneplésében.

Feltétlenül megemlítendő, hogy bátorkeszi és ászári sakkozók évek óta, mondhatni hagyományosan együtt vesznek részt a Balatonalmádiban megrendezésre kerülő Pannónia Kupa nemzetközi sakkversenyen. A verseny sakktáborrá vált, ahol a tapasztaltabb sakkozók folyamatosan segíthették a fiatalabbak, az ifjúsági korúak képzését és versenyzését. A 12 alkalommal megrendezett Kisbér Open színvonalának folyamatos emelkedéséhez nagymértékben járultak hozzá Bátorkeszi sakkozói! Éveken keresztül az országos ifjúsági csapatbajnokságokon kiváló együttműködés folyt közöttünk. A legtöbbször Miskolcon és Szombathelyen versenyeztünk általában 1-2 csapat indításával, egy alkalommal 3 csapatot, az az 18 fiatalt menedzseltünk közösen. A csapatokban szereplő ifjak Magyarország és a Felvidék különböző településeiről érkeztek! Három csapatnál többet a legnagyobb budapesti klubok is csak ritkán neveztek. Megjegyzem: Magyarország legjelentősebb sakk egyesületeinek csapataiban akár felnőtt, akár ifjúsági szinten mindig megtalálhatók a felvidéki és a bátorkeszi sakkozók. Minden bizonnyal elsősorban a sakk tudásuk miatt, másodsorban a töretlen küzdőszellem okán és nem utolsó sorban azért, mert derék, becsületes, ’egyenes’, magyar emberek.

Tudom, hogy Bátorkesziről már a kezdetektől fogva részt vesznek sakkozók Lakiteleken a Sakkozó Magyarok Világtalálkozóján. Én csak az utóbbi 3 évben kapcsolódtam be aktívabban ebbe. Legutóbb már a mi egyesületünkből volt a legtöbb résztvevő, s a rapid csapatversenyen közös csapatunk győzedelmeskedett! Az idén kerül sor a jubileumi XX. Világtalálkozóra. Kezdeményeztük, hogy kopjafa állításával emlékezzünk meg az évfordulóról. Arra kérem bátorkeszi barátainkat, hogy támogassák kezdeményezésünket és vegyünk részt minél többen a Kárpát-medencében sakkozó magyarok világtalálkozóján! „Gens una sumus” a világ sakkozóinak jelmondata. Különlegesen igaz ez ránk a határ két oldalán – „Egy család vagyunk” – gyönyörűen fejezi ki nemzeti összetartozásunkat.

Nagy kár, hogy a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat nem sikerült anyagilag is megerősítenünk. Sajnos közös pályázatunkat, az akkori kormányzat nem tartotta támogatásra méltónak . . . Pedig már a pályázatírás, az előzetes közreműködői, együttműködői nyilatkozatok megfogalmazásának időszakában meghatározó élmények értek bennünket: Székelyföldről hívtak fel, utána néztek hol van Bátorkeszi, Kisbér és Ászár. Rácsodálkoztak arra, hogy a Dunától északra sokkal inkább színtiszta magyar lakosság volt Trianon előtt, mint a Dunától délre! Mit észre nem vesznek ezek a góbék . . . Remélem, hogy pályázattal, vagy anélkül egyszer még megvalósulhatnak terveink, s eljutunk együtt Erdélybe, hogy az ottani sakkbarátainkkal is szorosabbra fűzhessük kapcsolatainkat.

Volt ’szerencsénk’ eljutni együtt az ország, a világ egyetlen Trianon Múzeumába. Az almádi sakkverseny pihenő napján ugrottunk át Várpalotára, s vittük természetesen a fiatalokat magunkkal. Majdnem 1 megyében voltunk anno ( például Madarral igen ). Esztergom vármegye párkányi járásában Bátorkeszi, Komárom vármegye gesztesi járásában Ászár és Kisbér. A Duna nem volt határ, még csak vármegye határ sem. A múzeum jelmondata: 

Hamvas Béla idézet: „Semmi lázadás, de semmit sem engedni.”

Teljes mértékben egyetértek Szabó Pál Csaba igazgatóval, aki azt mondja: „A hamvasi gondolat kielégítően megfogalmazza, kijelöli a jelenkori magyar feladat és munka egyetlen lehetséges útvonalát. A belső utak irányát. Birtokba venni, növekedni, magunkhoz térni. A többi jön magától.”Nagy örömömre szolgált, hogy ezen a jeles évfordulón megoszthattam Önökkel gondolataimat. 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Sakkbaráti üdvözlettel: Bánszegi Attila Ászárról.

Tags: