Magyar Sakkvilág Kupa - Beszámoló

JUHÁSZ GYULA:

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

1902

 

MAGYAR SAKKVILÁG KUPA

1. BEVEZETÉS

Ígéretet tettem Ászár község polgármesterének, egyesületünk elnökének és a Magyar Sakkvilág tulajdonos főszerkesztőjének. Ezért az alábbiakban megpróbálom írásban összefoglalni mindazt, amit a Magyar Sakkvilág Kupa eddigi 2 éves történetéről feltétlenül tudnunk kell ahhoz, hogy a következő években együtt még sikeresebbé tehessük közös rendezvényünket.

Együtt, és itt nem csak a 3 alap pillérre: Ászár község ( főtámogató ),  Magyar Sakkvilág ( főszervező ), Sakkbarátok Egyesülete ( főrendező ) gondolok.

Számítok, számítunk minden eddigi résztvevő, a potenciális jövőbeni indulók, képviselő testületi tagok, a szervezésben és rendezésben feladatokat vállalók, a helyszínt, az étkezéseket, a szálláshelyeket biztosítók, egyáltalán valamennyi kedves sakkbarátunk véleményére és pozitív javító szándékú javaslataira. Várjuk a mielőbbi reagálásokat!

Meg kell mondanom, a magam számára is rendkívül fontos ennek az összefoglalónak az elkészítése . . .

 

2. ELŐZMÉNYEK

Távolabbi előzményként 2005 évi egyesületi kiadványunkból álljon itt bemutatkozásom:

Első sakkélményemet a mai napig gyakorta felemlegetem, elmesélem az éppen rosszabbul szereplő gyerekeknek, kezdőknek, hogyan lettem a kisdobosok versenyén úgy utolsó, hogy minden játszmámat elbuktam. A sakkjáték odaadó szeretete akkor gyermekként és most felnőttként ugyanúgy megvolt, megvan bennem. Mégis a legszebb pillanatok azok voltak, amikor még Édesapámmal sakkozhattam, az igazi siker az, ha együtt, egy csapatban örülhettünk a győzelemnek. Szerencsére ilyenből nem volt kevés, a komáromi járási csapatversenyeket, Szabad Föld Kupákat többször is megnyerte a Túri József vezette ászári csapat, amelyben a két Bánszegi mellett a legtöbbször még Kovács Zoltán, Bárány János és Riez Péter szerepelt. Egyesületünk létrehozásakor a fő cél éppen az volt, hogy ’ csapatunk ’ legyen, és közösségünkben a térség valamennyi sakkbaráta megtalálhassa helyét és örömét.

A közelebbi előzmény önkormányzati képviselő testületi tagként ( 2010-2014 ) tett egyéni kezdeményezésem, amely kifejezetten arra irányult, hogy rendezzünk kis települések sakkozói számára egy a ’ régi ’ Szabad Föld Kupákhoz hasonló csapat versenyt. Hangsúlyozom: a kezdeményezést nem egyesületi tagként, nem sakkozóként, hanem önkormányzati képviselőként tettem.

Így utólag talán furcsán hangzik, de nagy meglepetésemre az egész testület támogatta javaslatomat, dr. Mikolasek Sándor polgármester úr ( 2010-2014 ) szintén a kezdetektől pozitívan állt az ötlethez. Kifejezett kérése annyi volt, hogy országos szintű rendezvény  legyen a verseny, jó hírét keltsük községünknek és lehetőség szerint legyenek megyei selejtezők is, vagyis ’ mozgósítsuk ’ a kis települések sakkozóit. Szeretném kiemelni, hogy a testületi tagok ( Bánszegi Attila, Ligeti Gábor, Kanozsai Csaba, Kohlné Ivánkai Katalin, Pekár Zsolt, Sebestyén Imre ) elvi támogatásukon túl, szinte kivétel nélkül  anyagi hozzájárulásukkal is elősegítették a kezdeményezés és a rendezvény sikerét!

Ilyen kezdetek után, már meg sem lepődtem, hogy a Magyar Sakkvilág főszerkesztője, Németh Zoltán első szóra az ügy mellé állt! Tanácsokkal látott el bennünket, felhívta figyelmünket a rendezvény lebonyolítási és a versenyzők szállás elhelyezési helyszíneinek fontosságára, hogy azoknak vonzóereje elősegíti a lehetséges résztvevők nevezési hajlandóságát. Arra való tekintettel, hogy az ország különböző pontjairól, nagy távolságból várjuk kis települések csapatait ’ relatíve ’ magas díjalapot és alacsony nevezési díjat állapítottunk meg. Németh Zoltán önbizalmat adott nekünk és elvállalta a legnehezebb szervezési feladatokat, valamint újságja révén adta magát a nevet:

MAGYAR SAKKVILÁG KUPA

3. RENDEZVÉNYEK

Mindkét már lebonyolított versenyről ( I. Magyar Sakkvilág Kupa 2013 és II. Magyar Sakkvilág Kupa 2014 ) sok információ megtalálható egyesületünk honlapján:

www.sakkbaratok.extra.hu

Több beszámoló elérhető a megadott linken, rengeteg fénykép található a galéria menüpont alatt és még a versenykiírások is megtekinthetőek, ezért itt és most csak néhány összefoglaló gondolatot fogalmazok meg ( részletesebb adatok a honlapon ):

A tavalyi 18 csapatos részvételi létszámot meghaladva, idén már 22 csapat küzdött a 650 ezres nagyságú díjalapért. Az eredetileg 19 megye bajnok és a rendező alkotta országos mezőnyt 2014-ben már Kárpát-medencei szintűvé tettük az által, hogy határon túli magyar települések is nevezhettek.

Amiben nincs változás és az eddigi résztvevők döntő többségének az a véleménye, hogy ne is legyen: csak 2000 főnél kevesebb lakossal ( határon túl: kevesebb magyar lakossal ) rendelkező kis falvak és községek 4 fős csapatai indulhatnak a versenyen. A csapattagoknak igazolniuk kell, hogy valóban az adott településen laknak, élnek.

Amiben volt változás és amely lehetőséggel már éltek települések, az az, hogy több település ( 1-2-3-4 ) együtt indíthat közös csapatot, amennyiben együttes lakosság számuk ( határon túl: együttes magyar lakosság számuk ) nem haladja meg a 2000 főt.

Kifejezett célunk, hogy a kis községekben lakók számára rendezzünk – most már nem is csak országos, hanem – Kárpát-medencei szintű sakk bajnokságot! Nem véletlen a versenyre jellemző baráti, szinte családias hangulat, s nem csak a világ sakkozóinak jelmondata miatt ( „Gens una sumus” – „Egy család vagyunk” ), hanem tényleg gyakran a csapatokban családtagok küzdenek egymás mellett vállvetve kicsi falujuk sikeréért.

Akár csak mint mi hajdanán Édesapámmal . . .

4. EDDIGI VÉGEREDMÉNYEK ÉS RÉSZTVEVŐK

                           2013                                                                         2014                                     
           01. Ászár                                               000 km 01. Ászár                                           000 km

            Komárom-Esztergom megye                        Komárom-Esztergom megye           

02. Uszód                                            154 km 02. Monospetri                                425 km

            Bács-Kiskun megye                                       Bihar megye / Partium                     

03. Zánka                                           097 km 03. Zánka                                         097 km

            Veszprém megye                                           Veszprém megye                              

04. Karancsberény                            255 km 04. Karancsberény                         255 km

            Nógrád megye                                               Nógrád megye                                  

05. Bárdudvarnok                             188 km 05. Levél                                          084 km

            Somogy megye                                               Győr-Moson-Sopron megye

06. Rendező sakkbarátok                 000 km 06. Farkaslaka                                704 km

            Komárom-Esztergom megye                       Hargita megye / Székelyföld

07. Szigetbecse                                   105 km 07. Vasalja-Szalafő                         147 km

            Pest megye                                                     Vas megye                                         

08. Szögliget                                       371 km 08. Bárdudvarnok                          188 km

            Borsod-Abaúj-Zemplén megye                    Somogy megye                                  

09. Enese                                            053 km 09. Szigetbecse                                 105 km

            Győr-Moson-Sopron megye             Pest megye                                        

10. Várdomb                                      187 km 10. Tetétlen                                      313 km

            Tolna megye                                                  Hajdú-Bihar megye                          

11. Pusztaszer                                    241 km 11. Végegyháza                               337 km

            Csongrád megye                                            Békés megye                                     

12. Bak                                               161 km 12. Rém                                            228 km

            Zala megye                                                     Bács-Kiskun megye                          

13. Vasalja                                         147 km 13. Szögliget                                     371 km

            Vas megye                                                      Borsod-Abaúj-Zemplén megye       

14. Csókakő                                       031 km 14. Rendező sakkbarátok              000 km

            Fejér megye                                                   Komárom-Esztergom megye           

15. Tetétlen                                        313 km 15. Csókakő                                     031 km

            Hajdú-Bihar megye                                       Fejér megye                                      

16. Végegyháza                                  337 km 16. Tófej                                          171 km

            Békés megye                                                  Zala megye                                        

17. Berekfürdő                                  284 km 17. Pusztaszer                                  241 km

            Jász-Nagykun-Szolnok megye                     Csongrád megye                               

18. Magy                                            390 km 18. Ajnácskő                        277 km

            Szabolcs-Szatmár-Bereg megye                   Gömör – Kishont / Felvidék

                                                                          19. Berekfürdő                               284 km

                                                                                    Jász-Nagykun-Szolnok megye        

                                                                          20. Bakonyszombathely                 008 km

                                                                                    Komárom-Esztergom megye           

                                                                          21. Nagykozár                                226 km

                                                                                    Baranya megye                                 

                                                                          22. Körtvélyfája                             641 km

                                                                                    Maros megye / Székelyföld              

Résztvevők távolsága összesen:    3314 km                                                       5133 km                                                                                                                                          

Résztvevők által megtett út:         6628 km                                             10266 km

5. TAPASZTALATOK, TERVEK ÉS ELKÉPZELÉSEK

Ezt az összefoglaló jelentést alapvetően azért írom, hogy a versenykiírás és a program minden egyes részét pontról-pontra vegyük együtt újra át. Nézzük meg közösen hol és milyen problémák vetődtek fel, mit és hogyan csinálhatnánk a jövőben másként és jobban. Pontosan azért tettem Pekár Zsolt polgármester úrnak, Németh Zoltán főszerkesztő úrnak és Sebestyén Gábor elnök úrnak ígéretet az összefoglalás megírására, hogy ez az ígéret engem is kötelezzen arra, hogy még az idén foglalkozzak a dologgal . . .

Az első két Magyar Sakkvilág Kupa egyik legfontosabb tapasztalata, hogy mindig

’ kifutottunk ’ az időből. Valljuk be őszintén 2-3 hónap alatt nem lehet egy ekkora rendezvényt megszervezni. Tehát most 2014 decemberében kiküldésre fog kerülni minél szélesebb kör részére ez az összefoglaló jelentés.  Aztán legkésőbb 2015 január végére elkészítjük a III. Magyar Sakkvilág Kupa végleges versenykiírását és programját.  Igyekezni fogunk minden hozzánk eljuttatott észrevételt és javaslatot figyelembe venni.

5.01   A verseny célja

A sakk sportág népszerűsítése és a sakkbarátság ápolása. Hagyomány teremtő szándékkal a ’ régi ’ Szabad Föld Kupák és falusi szpartakiádok emlékére és mintájára egy új verseny létrehozása. Eldönteni, hogy melyik 2000 fő alatti magyar település 4 fős sakk csapata a legjobb a Kárpát-medencében.

5.02   A verseny időpontja

2015.08.28 – 2015.08.30.       ???

2013-ban november legvégén már decemberbe nyúlva, 2014-ben szeptember közepén rendeztük meg a versenyt. Mindkét időponttal voltak problémák. A bábolnai sakk fesztiválról több mint 20 éve tudjuk, hogy mindig január utolsó szombatján tartják. A mi számunkra is ez a követendő példa, találni egy fix időpontot! Sok mindent végig kell gondolni: ne legyen túl hideg, ne legyen túl meleg, normálisan lehessen közlekedni, hiszen esetenként több 100 kilométert utaznak a résztvevők, ne ütközzünk aratással, betakarítással, szürettel, ne ütközzünk sakk versenyekkel és csapatbajnokságokkal sem.

Németh Zoltán javaslata augusztus utolsó hétvégéje. Régebben ekkor volt egy csapat verseny egyesületek számára Zánkán a volt ’ úttörővárosban ’ . . .

5.03   A verseny helye és helyszíne

Jászai Mari Általános Iskola                                       2881 ÁSZÁR, Kossuth Lajos utca 26.

Remélem az augusztus végi tervezett időpont megfelelő az iskola és az iskolai étkezde számára. Többször felmerült bennünk, hogy magát a versenyt az iskola tornacsarnokában bonyolítsuk le. Lényegesen nagyobb területünk lenne, 30 csapat részére is kényelmes versenytermet tudnánk berendezni. Amennyiben az impozáns aulában maradunk, akkor a földszinti és emeleti folyosóra kell majd asztalokat raknunk és a földszinti folyosón növelni fogjuk a fényerőt. A tornacsarnokban a hőmérséklet szabályozásával lennének nehézségeink, nyáron meleg, télen hideg van a teremben.

5.04   A verseny szálláshelyei és a kapcsolódó szolgáltatások

 

Kincsem Hotel             2870 KISBÉR, Kossuth Lajos út 69-71.                      76 fő

Marianna Vendégház              2870 KISBÉR, Kossuth Lajos út 42.                           14 fő

Zabla Lovasudvar                   2881 ÁSZÁR, Dózsa György utca 1.                           20 fő

Nekünk szervezőknek a legtöbb gondot a csapatok korrekt elszállásolása okozza.

Legutóbb komoly konfliktusba kerültünk a Zabla Lovasudvar tulajdonosával, mert az általunk nála lefoglalt szálláshelyekre végül nem érkeztek meg a várt csapatok. Olyan is előfordult, hogy előzetesen nevezett, csapat névsort, erősorrendet és lakcímkártyákat is megküldő csapat sem jött el, sőt még csak nem is jelezte, hogy még sem tud jönni . . .

Nem szeretnénk sem a rendezvénynek, sem a szervezőknek és rendezőknek, sem pedig általában a sakkozóknak rossz hírét, megbízhatatlan partner hírét kelteni. Elemi érdekünk, hogy a lehető legtöbb információval rendelkezzünk minél előbb a várható nevező csapatok számáról és az érkező sakkozók létszámáról. Ezért az eddigi nevezési és szálláshely foglalási rendszert kénytelenek leszünk drasztikusan megváltoztatni. Szigorítanunk kell a nevezési feltételeken, a betartandó határidőket előre kell hoznunk.    

Nyilvánvaló hogy minél több csapat vesz részt a versenyünkön, annál inkább kell a Kincsem Hotelen kívül máshol is szálláshelyet biztosítanunk. A szálláshely választás sorrendje már legutóbb is a nevezési díjak beérkezésének sorrendjében történt, ezt a jövőben is így tartjuk korrektnek. Természetesen a Kincsem Hotel wellness szolgáltatásait a Magyar Sakkvilág Kupa valamennyi résztvevője igénybe veheti továbbra is, attól függetlenül, hogy melyik helyen kapott szállást. A Kincsem Hotelbeli étkezéseket ( vacsora pénteken, reggeli szombaton és vasárnap ) viszont csak az ott lakók kapják. Ennek létszám okai vannak, az ott elszállásoltak már így is csak 2 turnusban egymást váltva férnek el a hotel éttermében. Az esetleges háromszori váltás már olyan időbeli csúszásokat okozhatna rendezvényünk programjában, amit nem kívánunk megkockáztatni. A további szálláshelyeken lakóknak a verseny helyszínén az iskola étkezdéjében lesz lehetőségük étkezni, ugyanott ahol az ebédeket is elfogyasztjuk.

A Marianna vendégházban 5 db 2 ágyas szoba és 1 db 4 ágyas apartman, a Zabla Lovasudvarban 10 db 2 ágyas szoba volt foglalható legutóbb. Ajánlható mindkét szálláshely azoknak a csapatoknak, akik nem szeretnének más csapatokkal közös apartmanban lenni, vagy nem tudnak megegyezni, hogy kialudjon pótágyon. A vendégház rendkívül közel van a hotelhez, innen egyszerűbben lehet a wellness szolgáltatásokat elérni. A lovasudvar Ászáron található, tehát a verseny helyszínéhez a legközelebb, célszerű azoknak, akik gyalogosak és a wellness nem érdekli őket annyira.

A Kincsem Hotelben a 20 db 2 ágyas szobán kívül úgy tudjuk biztosítani kb. 76 fő elhelyezését, hogy legalább 8 csapatnál lesz 1-1 db pótágyas szoba és legalább 3-4 csapatnak kell közösen elfoglalni 2 db apartmant, amelyekben 2-3 helyiség van.

Valamennyi szálláshely kifogástalan minőségű, minden sakkozó remek elhelyezést kap!

És ahogy Németh Zoltán a II. Magyar Sakkvilág Kupáról szóló beszámolója végén írta:

„… lesz folytatás, és igény esetén, még több csapat részvételét is meg fogják majd oldani.”

Természetesen megoldjuk. Időben beérkező nevezéseket, pontos létszám adatokat kérünk minden résztvevőtől! Közösen együttműködve biztosan sikeresek leszünk.

5.05   A verseny fővédnöke

 

PEKÁR ZSOLT                       Ászár község polgármestere

5.06   A verseny főtámogatója

ÁSZÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

5.07   A verseny főszervezője

NÉMETH ZOLTÁN                Magyar Sakkvilág főszerkesztője

5.08   A verseny főrendezője

SEBESTYÉN GÁBOR                        Sakkbarátok Egyesülete Kisbér – Ászár elnöke

5.09   A verseny résztvevői

2000 fő alatti lakosság számú magyar települések 4 fős sakk csapatai. Mind a 4 főnek

’ LAKCÍMET IGAZOLÓ HATÓSÁGI IGAZOLVÁNY ’-nyal kell rendelkeznie legalább 3 hónap óta az adott településre. Magyarországról 20 csapat ( 19 megye bajnok + rendező ), határon túli magyar települések közül 10 csapat ( Erdély /4/ + Felvidék /2/ + Délvidék /2/ + Kárpátalja /1/ + Őrvidék /1/ ). Több település ( 2 vagy 3, akár 4 ) közösen is nevezhet, HA együttes lakosság számuk 2000 fő alatt marad. Fontos feltétel az azonos földrajzi és közigazgatási elhelyezkedés. Például egy járáson, de legalább egy megyén belül legyenek a közös csapatot nevező kis települések. Határon túli csapatoknál az adott településen lakó magyarok számát kell figyelembe venni a 2000 fős határ létszám számításakor. A határokon túlról nevezők érkezhetnek 1 nappal előbb, szállást és étkezést, igény esetén külön programot biztosítani fognak a rendezők! 

5.10   A verseny lebonyolítása

Jelentkezési időszak:                                        2015.03.01 – 2015.04.30.

                                    Jelentkezés a Magyar Sakkvilág főszerkesztőjénél Németh Zoltánnál.

                                    Jelentkezés a területileg illetékes Megyei Sakkszövetségeknél.

                                    Jelentkezés a rendezőknél.

Selejtezők időszaka:                                         2015.05.01 – 2015.06.30.

                                    A Megyei Sakkszövetségek lebonyolítják selejtezőiket és / vagy kijelölik

                                    a megyéjüket képviselő települést. A határon túlról jelentkező csapatok

együttműködve a szervezőkkel megrendezik selejtezőiket és / vagy kijelölik saját régiójukat képviselő településeiket.

Első nevezési időszak:                         2015.07.01 – 2015.07.31.

                                    A jogosultságot megszerzett csapatok legkésőbb 2015.07.31-ig

                                    teljesítik a versenykiírásban rögzített nevezési feltételeket.

Második nevezési időszak:                               2015.08.01 – 2015.08.20.

Ha az első nevezési időszak végéig nem teljesítené legalább 20 magyarországi + 10 határon túli település a nevezési feltételeket, akkor a szervezők jogosultságot nem szerzett, de a részvételi feltételeknek amúgy eleget tevő települések csapataival feltölthetik a mezőnyt, amennyiben ezek a csapatok legkésőbb 2015.08.20-ig teljesítik a versenykiírásban rögzített nevezési feltételeket.

ORSZÁGOS DÖNTŐ:                                    2015.08.28 – 2015.08.30.

9 forduló svájci rendszerben. Játékidő 2x20 perc. Elsődlegesen a csapatgyőzelem, másodlagosan a megszerzett ’ olimpiai ’ pontszám, harmadlagosan az egymás elleni eredmény számít a helyezések eldöntésénél.

5.11   A versenyre való érvényes nevezés feltételei

Itt a tervezett változtatások azt a célt szolgálják, hogy a szervezők és rendezők időben rendelkezzenek pontos, megbízható információkkal a várható résztvevői létszámról. Ebben az esetben lehetséges színvonalas ellátásokat ( étkezés + szállás ) előre lekötni.

Az országos döntőre írásban vagy e-mail-ben lehet nevezni. A nevezés határideje 2015.07.31.

A nevezés ÉRVÉNYES, HA csatolva beküldésre kerül a csapattagok lakcímet igazoló okmányainak fénymásolata ( postai levél esetén ), vagy ( e-mail esetén ) fájlként való mellékelése ÉS megtörténik a nevezési díj átutalása, valamint annak igazolása 2015.07.31-ig.                                                                      

Amennyiben 2015.07.31-ig nincs legalább 30 érvényesen nevező csapat, AKKOR veszi kezdetét a második nevezési időszak. Az érvényes nevezés feltételei megegyeznek az első nevezési időszakra vonatkozó feltételekkel, azzal az egyetlen különbséggel, hogy a nevezési határidő ebben az esetben 2015.08.20.

Rendkívül jelentős változásról, drasztikus szigorításról van tehát szó. Fel kell hívnunk a figyelmét a településeknek, csapatoknak, csapatvezetőknek, hogy időben kezdjék meg a szervezést, időben intézkedjenek az adminisztratív és a pénzügyi jellegű nevezési feltételek teljesítéséről. Ne fusson ki senki sem az időből, úgy lesz jobb mindenkinek!

A nevezési díj befizetése előre hozásának alapvetően nem pénzügyi okai vannak, hanem egyszerűen megbízható információkra van szükségünk. Az az eddigi tapasztalatunk, hogy aki már átutalta nevezési díját az valóban meg is érkezik a versenyre.

A lakcímet igazoló okmányokra azért van szükségünk előre, hogy ne kelljen ezzel a beérkezés napján foglalkozni. A pénteki nap a „legnehezebb”, sok feladat van, amit csak akkor tudunk elvégezni ( például szálláshelyek elfoglalása, regisztráció, terem berendezés, stb. ), tehát a pénteki nap tehermentesítése a célunk. Ha változás van az előre leadottak és a beérkezők között, akkor is egyszerűbb 1-1 embertől még elkérni a lakcímet igazoló okmányát, mint mindenkit ekkor ellenőrizni.

Csapatonként 1-1 A4-es lapra ráférnek az okmányok. Ezeket a lapokat egy dossziéba lefűzzük és bármelyik csapat megtekintheti őket a versenyvezetőnél a verseny folyamán, ha valamelyik ellenfelével „gondja” lenne. Megjegyzem: én nem tudok róla, hogy eddig bárki is élt volna a lehetőséggel . . .

5.12   A csapatok erősorrendje

Az erősorrendet legkésőbb 2015.08.28-án a regisztrációnál kell véglegesíteni. A 150-es szabály kötelezően betartandó. A nemzetközi FIDE Élő értékszámot és a hazai KOMIR értékszámot egyaránt figyelembe kell venni a szabályos erősorrend összeállításánál. Az eddig kialakult gyakorlatnak megfelelően 4-nél több játékost is lehet az erősorrendre felírni és a versenyen szerepeltetni, de 6 főnél több játékost már szigorúan tilos, vagyis nem lehet.

A hivatalos versenykiírásban az előző években csak 4 fős csapatokról esett szó. De az élet úgy hozta, hogy több településről is többen érkeztek, mint négyen. A legkülönfélébb esetekkel találkozhattunk: polgármester, csapatvezető, kísérő, szülő, családtag, gépkocsi vezető, tartalék és/vagy cserejátékos, stb. Továbbra sem szeretnénk, ha bárki, aki el szeretne jönni és részt szeretne venni a Magyar Sakkvilág Kupán, azért ne jöhessen, mert csak 4 fő lehet a csapat tagja . . . Ezért kerülhetnek fel még legalább ketten a hivatalos erősorrendre. Természetesen ennek anyagi vonzatait az adott csapatoknak és / vagy településeknek és / vagy személyeknek kell viselniük.

5.13   Levélcím

Sakkbarátok Egyesülete Kisbér-Ászár 2881 ÁSZÁR, Kossuth Lajos utca 1.

5.14   Egyéb elérhetőségek

Németh Zoltán főszervező                   06/30/972-2778           sakkvilag2@gmail.com

Sebestyén Gábor főrendező                 06/30/699-5352           sebestyengabor@gmail.com

Bánszegi Attila ötlet gazda                  06/20/9411-359           banszegiattila@gmail.com

5.15   Nevezési díjak

                                                50.000,-Ft / csapat / 4 fő

                                                65.000,-Ft / csapat / 5 fő

                                                80.000,-Ft / csapat / 6 fő

A nevezési díj összege tartalmazza a programoknál részletezett valamennyi étkezés költségét, a szálláshelyek minden díját és az igénybe vehető egyéb szolgáltatások árait.

A nevezési díjak továbbra is rendkívül kedvezőek! A 4 fős csapatok esetében 3 éve változatlanok! A 4 főnél többen érkezőknél elsősorban nem pénzügyi oka van a nevezési díj megemelésének, hanem pontosan szeretnénk tudni előre, hogy a valóságban hányan fognak érkezni egy-egy településről. Mint már fentebb írtam a legjobb biztosíték számunkra a nevezési díj előre való átutalása, ekkor a legbizonyosabb az előre megadott létszámban való valóságos beérkezés. A résztvevő emberek még utolsó nap is változhatnak, de a létszám adatokkal szeretnénk a lehető legkorábban tisztában lenni.

Az ötödik és hatodik résztvevőnek azért nagyobb az 1 főre eső részvételi díja, mert nem célunk, hogy minél nagyobb létszámmal érkezzenek a csapatok. Kizárni sem szeretnénk senkit a részvételi lehetőségből, ezért kivételes esetekben a 6 főn felül is érkezhetnek érdeklődők, szurkolók a csapatokkal, de számukra a részvétel díja már: 20.000,-Ft / fő.

5.16   Bankszámlaszámunk

Sakkbarátok Egyesülete Kisbér-Ászár

6 2 9 0 0 0 5 0 – 1 5 5 0 4 1 0 8

Számlavezető bankunk: Bakonyvidéke Takarékszövetkezet, Kisbér.

5.17   Beérkezés

2015.08.28-án pénteken délután 15 órától este 20 óráig kell beérkeznie a nevezetteknek.

Határon túli csapatoknak lehetőségük van 1 nappal előbb érkezni, az ilyen igényeket kérjük előre jelezni számunkra, lehetőség szerint már a nevezési feltételek teljesítésekor.

5.18   Regisztráció

2015.08.28-án pénteken délután 15 órától este 20 óráig a beérkezések sorrendjében regisztrálni kell minden egyes résztvevőt a versenyvezetőnél. 

Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a regisztráció helyszíne a Kincsem Hotel. Ez azért alakult így, mert első alkalommal minden résztvevő szálláshelye ott volt ( relatíve kevesen voltunk ), illetve a versenyvezető szállása is a hotelben volt – van - lesz.

Lehetséges, hogy a jövőben praktikusabb lenne a regisztrációt a verseny helyszínén tartani. Várjuk az ide vonatkozó javaslatokat!

5.19   Nevezések lezárása

Mivel a versenykiírásnak az érvényes nevezésre vonatkozó része teljesen megváltozik, tulajdonképpen a gyakorlatban a nevezések lezárására már a verseny megkezdése előtt 1 hónappal, de legalább 10 nappal sor kerül. Nevezések lezárására akkor kerülhet sor a beérkezéskor, HA minden erőfeszítésünk ellenére még ekkor is lesznek csapatok, amelyek csak az utolsó pillanatban teljesítik a nevezési feltételeket . . .

5.20   Csapatok összeállításának véglegesítése

2015.08.28-án pénteken délután 15 órától este 20 óráig a beérkezések sorrendjében minden egyes csapatnak véglegesítenie kell összeállítását és erősorrendjét. Itt kell jelezni, ha az előzetesen leadott csapattagi névsorban változás van és ekkor kell az ’ új ’ , eddig még nem ismert sakkozók lakcímet igazoló okmányait bemutatni és fénymásolni.

5.21   Szálláshelyek elfoglalása

A szálláshelyek elfoglalása a gyakorlatban párhuzamosan zajlik a regisztrációval, a nevezések lezárásával és a csapatok összeállításának véglegesítésével.

Az érvényes nevezések teljesítésének sorrendjében a csapatok már előzetesen kiválaszthatják szálláshelyüket. 2015.08.28-án pénteken délután 15 órától este 20 óráig kell ezeket a szálláshelyeket elfoglalniuk a szervezők és a rendezők segítségét igénybe véve.

5.22   Szabadon választható program 01.

Wellness szolgáltatások igénybevétele 2015.08.28-án 15 órától 20 óráig.

5.23   Vacsora 01.                  

A péntek esti vacsora időpontja: 2015.08.28-án 18 órától 20 óra 30 percig.

A péntek esti vacsora helyszínei: Kincsem Hotel és Jászai Mari Általános Iskola.

5.24   Reggeli 01.

A szombati reggeli időpontja: 2015.08.29-én  7 órától 8 óra 30 percig.

A szombati reggeli helyszínei: Kincsem Hotel és Jászai Mari Általános Iskola.

5.25   Megnyitó

A megnyitó időpontja: 2015.08.29-én 9 órától 9 óra 30 percig.

A megnyitó helyszíne: Jászai Mari Általános Iskola.

5.26   A verseny első négy fordulója

09,30 – 10,15              01.forduló

10,15 – 11,00              02.forduló

11,00 – 11,45              03.forduló

11,45 – 12,30              04.forduló

A fordulók helyszíne: Jászai Mari Általános Iskola.

5.27   Ebéd 01.

A szombati ebéd időpontja: 2015.08.29-én 12 óra 30 perctől 14 óráig.

A szombati ebéd helyszíne: Jászai Mari Általános Iskola.

5.28   A verseny ötödik és hatodik fordulója

14,00 – 14,45              05.forduló

14,45 – 15,30              06.forduló

A fordulók helyszíne: Jászai Mari Általános Iskola.

5.29   Szabadon választható program 02.

Wellness szolgáltatások igénybevétele 2015.08.29-én 16 órától 19 óráig.

Koszorúzások 2015.08.29-én 16 órától 19 óráig.

Múzeumok meglátogatása 2015.08.29-én 16 órától 19 óráig.

Borkóstolás 2015.08.29-én 16 órától 19 óráig.

5.30   Vacsora 02.                  

A szombat esti vacsora időpontja: 2015.08.29-én 19 órától 20 óra 30 percig.

A szombat esti vacsora helyszíne: Aranyfürt Étterem, 2881 ÁSZÁR, Győri út 5.

5.31   Reggeli 02.

A vasárnapi reggeli időpontja: 2015.08.30-án  7 órától 8 óra 30 percig.

A vasárnapi reggeli helyszínei: Kincsem Hotel és Jászai Mari Általános Iskola.

5.32   Szálláshelyek elhagyása, kiköltözés.

2015.08.30-án vasárnap reggel legkésőbb 9 óráig valamennyi résztvevőnek, sakkozónak ki kell költöznie a szobájából, le kell adni a kulcsokat. A szálláshelyet el kell hagyni.

5.33   A verseny utolsó három fordulója

09,00 – 09,45              07.forduló

09,45 – 10,30              08.forduló

10,30 – 11,15              09.forduló

A fordulók helyszíne: Jászai Mari Általános Iskola.

5.34   Szabadon választható program 03.

11,30 – 12,30              Római katolikus szentmise

5.35   Ebéd 02.

A vasárnapi ebéd időpontja: 2015.08.30-án 11 óra 30 perctől 13 óráig.

A vasárnapi ebéd helyszíne: Jászai Mari Általános Iskola.

5.36   Eredményhirdetés, díjkiosztás és a verseny zárása

2015.08.30-án vasárnap 13 órától kerül sor a verseny eredményhirdetésére.

Megtörténik a díjak kiosztása, majd a verseny zárása.

6.       A VERSENY DÍJAZÁSA

A versenykiírás és a program részletes áttanulmányozása után tekintsük át a verseny díjazását. Az eddigi 2 évben jelentős változás ebben nem volt. A díjalap 650.000,- Ft.

Tekintettel arra, hogy a ’ relatíve ’ alacsony nevezési díjon nincs változtatás, különösebb oka nincs a díjalap változtatásának sem.  Mégis kíváncsi lennék ebben a kérdéskörben is a véleményekre. Én egy-két dolog miatt, illetve feltételhez kötve tudnám elképzelni a jelenlegi díjalap megváltoztatását. Egyik ilyen dolog, hogy ’ három a magyar igazság ’ .

A másik ilyen dolog, hogy nagyon jó lenne, ha minél nagyobb résztvevői számmal tudnánk megrendezni a III. Magyar Sakkvilág Kupát, amely így gyakorlatilag a 2000 fő alatti lakosság számú magyar kis települések részére egy ’ mini sakkolimpia ’ lehetne.

Én minden képen szeretném elérni, hogy a 2 legtávolabbról érkező település csapata külön díjként pénzben kaphasson 50 – 50 ezer forintot! További változtatást résztvevői létszámhoz kötötten tudok elképzelni. Ha sikerülne 30 vagy annál több résztvevő csapattal megszerveznünk és megrendeznünk 2015 évi versenyünket, akkor ennek örömére talán a díjalap is növekedhetne. Mindenki figyelje a végleges versenykiírást

( természetesen nem csak a díjalap miatt . . . ), én az alábbiakban egy tervet vázolok fel:

 

                        29 résztvevőig                                                30 résztvevőtől                                   pénzdíj + tárgydíj = összesen:                  pénzdíj + tárgydíj = összesen:         

01.hely:                                                           01.hely:                                                          

I           150 000    40 000       190 000                        150 000    50 000       200 000            I

02.hely:                                                           02.hely:                                                          

I           75 000      30 000      105 000                        75 000     35 000       110 000            I

03.hely:                                                           03.hely:                                                          

I           25 000      20 000        45 000                        25 000     25 000         50 000            I

04.hely:                                                           04.hely:                                                          

I                             15 000        15 000                                          20 000        20 000            I

05.hely:                                                           05.hely:                                                          

I                             15 000        15 000                                          20 000        20 000            I

06.hely:                                                           06.hely:                                                          

I                             15 000        15 000                                          15 000        15 000            I

07.hely:                                                           07.hely:                                                          

I                            10 000        10 000                                          15 000        15 000            I

08.hely:                                                           08.hely:                                                          

I                             10 000        10 000                                          15 000        15 000            I 

09.hely:                                                           09.hely:                                                          

I                             10 000        10 000                                          10 000        10 000            I

10.hely:                                                           10.hely:                                                          

I                             10 000        10 000                                          10 000        10 000            I

                                                                        11.hely:                                                          

                                                                        I                             10 000        10 000            I

                                                                        12.hely:                                                          

                                                                        I                             10 000        10 000            I

01. legtávolabbról érkező csapat:                 01. legtávolabbról érkező csapat:                

I           50 000                           50 000                       50 000                           50 000           I

02. legtávolabbról érkező csapat:                 02. legtávolabbról érkező csapat:                

I           50 000                           50 000                       50 000                           50 000           I

Legjobb 1. táblás:                                          Legjobb 1. táblás:                                         

I                             20 000        20 000                                          25 000         25 000           I

Legjobb 2. táblás:                                          Legjobb 2. táblás:                                         

I                             15 000        15 000                                          20 000         20 000           I   

Legjobb 3. táblás:                                          Legjobb 3. táblás:                                         

I                             15 000         15 000                                         15 000         15 000           I

Legjobb 4. táblás                                           Legjobb 4. táblás:                                         

I                             10 000         10 000                                         10 000         10 000           I

 

                        29 résztvevőig                                                30 résztvevőtől                                   pénzdíj + tárgydíj = összesen:                  pénzdíj + tárgydíj = összesen:         

Legjobb senior:                                             Legjobb senior:                                            

I                             5 000            5 000                                         10 000          10 000           I

Legjobb junior:                                             Legjobb junior:                                            

I                             5 000             5 000                                        10 000          10 000           I

Legjobb női:                                                  Legjobb női:                                                 

I                             5 000             5 000                                        10 000          10 000           I

Résztvevő / 1 üveg bor + emléklap: Résztvevő / 1 üveg bor + emléklap:

I                         150 000         150 000                                     165 000        165 000            I

ÖSSZESEN:                                                  ÖSSZESEN:                                                 

I         350 000  400 000         750 000                        350 000  500 000         850 000          I

 

29 résztvevő csapatig a díjalap 750 ezerre, 30 résztvevő csapattól 850 ezerre emelkedne!

Itt kell feltétlenül megemlítenem, hogy a Kincsem Hotel tulajdonosa Imre Károly mind két eddigi Magyar Sakkvilág Kupa alkalmával felajánlott 2 fő részére 2 éjszaka ingyenes szállást, amelyet természetesen ki is sorsoltunk a verseny zárásakor a résztvevői között.

2013-ban Bárdudvarnok, 2014-ben Karancsberény volt a szerencsés nyertes

7.       EGYEBEK

Összefoglalónknak ebben a részében alpontokba foglalva szeretnék kitérni még jó néhány dologra, amire emlékszem, hogy felmerült résztvevők részéről, vagy amiket hallottam bárhol, bárkitől a Magyar Sakkvilág Kupával kapcsolatban.

Megemlítésre kerülnek itt számunkra pozitív és negatív észrevételek és kritikák, vagy éppen megdöbbentő negatív hozzáállás rendezvényünkhöz . . .

7.01   Költőpénz

Kezdem a legdurvábbal. Szervezők, rendezők, támogatok igyekeztünk és igyekszünk a továbbiakban is mindent megtenni azért, hogy sikeres legyen a Magyar Sakkvilág Kupa.

Számunkra a siker azt jelentené, ha minél több résztvevő lenne minden megyéből és a határokon túlról is. Volt csapat, amelyik arra hivatkozott, hogy messze vannak, szegények, az önkormányzatuk sem tud segíteni . . .

S amikor bevállaltuk volna, hogy jöhetnek nevezési díj fizetése nélkül, térítjük az utazási költségeiket ( mindezt tettük volna mi azért, hogy minden megye képviseltetve legyen ) és kapják a teljes ellátást, akkor még kértek költőpénzt . . .

7.02   Térkép 

Itt három jó dolgot idézek fel. Azt hiszem Lőrincz Zoltán a vasaljai csapat vezetője mondta, hogy „felkerültetek a térképre ezzel a rendezvénnyel”. Ehhez hasonló az, amit a SAKK PALOTA program pedagógus továbbképzőjén mondtak Budapesten az ászári iskola tanárának, Zámbó Attila tanár úrnak: „ . . . azt nem tudjuk hol van Kisbér, de Ászárt azt nagyon jól tudjuk, ott lesz a Magyar Sakkvilág Kupa!”

És talán ide kapcsolható a Magyar Sakkvilág arany fokozatú támogatóinak névsora, amely az újság borítólapjának belső oldalán található egy sakk táblán. Ászár község önkormányzata az egyik legfontosabb mezőt kapta ( f2 ), illusztris társaságban vagyunk a 64 mezős táblán, például közvetlen mellettünk van ( g3 ) Dr. Vizi E. Szilveszter a MTA volt elnöke. És a végére egy nem annyira jó. Volt aki azt hitte, hogy a kisbéri Kincsem Hotel Kossuth Lajos utcája ugyanaz, mint az ászári Jászai Mari Általános Iskola Kossuth Lajos utcája, de természetesen nem találta mindkét helyet egy utcában. Talán célszerű lenne térképet csináltatnunk a legfontosabb helyszínekről, amelyet a részletes programmal együtt minden csapat megkaphatna a regisztrációkor.

7.03   Fide nem fide

Kaptunk kritikát azért is, hogy rendezvényünk nem fide verseny. Nem volt ilyen célunk.

Tulajdonképpen megoldhatnánk, de ez némi többlet költséggel és rengeteg többlet adminisztrációval járna, nem csak a részünkre, hanem valamennyi csapat számára, hiszen fide versenyen mindenkinek kell fide regisztrációval rendelkeznie. Én magam továbbra sem tartom reális célkitűzésnek és nem is ezért hoztuk létre a versenyt.

Itt jegyzem meg, hogy olyan igény is volt, hogy az interneten jobban legyen meghirdetve a rendezvény, illetve nyomon követhető legyen a verseny a Chess-Results.com címen folyamatosan. Legutóbb több bírálat érte a versenyvezetést is, bár szerintem ezek a kritikák egymásnak is ellentmondóak voltak: ki túl szigorúnak, ki túl engedékenynek mondta Zilahi Zoltán barátunkat. Az biztos, hogy a II. Magyar Sakkvilág Kupán többen voltunk a versenyen és kevesebb segítséget biztosítottunk a versenybírónak, mint az I. Magyar Sakkvilág Kupán. Minden képen kell több ember még a versenyvezető mellé!

7.04   Barátság, finanszírozás

A rendezvénynek a legfontosabb eredménye, amire talán nem is gondoltunk meghirdetésekor, a megye, sőt most már ország határokon átívelő sakkbarátság. Nem akarok most minden egyes települést külön megemlíteni, de a sakkozáson kívül nyilvánvalóan az is elősegítette a csapatok barátkozását, hogy hasonló településekből érkeztek, gyakorta hasonló problémákkal küzdenek meg a minden napi életben.

A már kialakult, vagy kialakulóban lévő barátságok továbbfejlesztését segíthetné, ha településeink között ’ intézményes ’ kapcsolatokat is létrehoznánk. Kezdhetnénk ezt akár egy ’ polgármesterek találkozójával ’ a III. Magyar Sakkvilág Kupán . . .

Erre önös érdekből is szükségünk lenne, hiszen még mindig vannak csapatok, amelyek csak saját magukra számíthatnak, ha részt szeretnének venni rendezvényünkön. De igaz az is, hogy nagyon sok településen az önkormányzat, vagy valamely egyesület, alapítvány, illetve vállalkozás finanszírozza meg csapatuk nevezési díját.

7.05   Újdonságok, újítások, vendégek 

Már legutóbb is meghirdettük, hogy vendégül látjuk annak a megyei szövetségnek két kijelölt képviselőjét, amelyik megyei szövetség a legnagyobb létszámú selejtezőt tudja megrendezni. Szerintem ezen nem kellene változtatnunk. Célunk, hogy minél több helyen kelljen selejtezőkön kiharcolni az országos döntőn való részvételi lehetőséget. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a legtöbb helyen, úgy fogják kijelölni a megyéjüket képviselő csapatot, pontosabban települést, de ösztönözni szeretnénk a selejtezők megtartását, szervezését, a Magyar Sakkvilág Kupa minél szélesebb körben való népszerűsítését!

Gondolkozunk abban is, hogy az eddigi szabadon választható programokon túl újakat is programba illesszünk. A hivatalos versenykiírásban és programban eddig sem szerepelt például a pálinka kóstolás, de mindkét éven volt szerencsék Pál József barátunk jó voltából remek pálinkákat kóstolni pénteken este. Az idén a szombati vacsora után még ’ spontán ’ visszamentünk a versenyterembe és ’ sakk – sör – zene – bor ’ társaságban folyt az ismerkedés és barátkozás tovább . . .

Jó idő esetén szervezhetnénk szabadtéri programokat. Már idén is felmerült egy élő sakk mérkőzés bemutatása, előadása, amelyet bátorkeszi sakkbarátaink segítségével valósíthatnánk meg. De meghívhatnánk neves nagymestert egy élménybeszámolóra vagy szimultánra, erre is történtek már előzetes megbeszélések, egyeztetések. Szeretnénk minden évben ’ meglepetés ’  díszvendéget hívni a Magyar Sakkvilág Kupára.

8.       ZÁRÓ GONDOLATOK

Biztosan lehetne írni még sok mindenről, de így is jóval hosszabb lett ez az összefoglalás, mint azt terveztem és szerettem volna.

Nagyon kíváncsian várom, várjuk a hozzászólásokat és javaslatokat!

Igyekezni fogunk minden építő jellegű kritikát és észrevételt figyelembe venni a 2015 évi III. Magyar Sakkvilág Kupa versenykiírásának és részletes programjának összeállításakor.

Meggyőződésem, hogy együtt, közösen még az eddigieknél is sikeresebbek lehetünk!

Köszönöm mindazok türelmét és figyelmét, akik képesek voltak végig olvasni mindezt!

Remélem minél többen találkozunk jövőre újra Ászáron!

 

Sakkbaráti üdvözlettel:

                                                                        Bánszegi Attila

                                                                          ’ ötlet gazda '

Ászár, 2014. december 21. Ádvent utolsó vasárnapja.

ADY ENDRE:

Karácsony – Harang csendül...

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

 

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

 

De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,

 

Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.