Lakitelek és Bárdudvarnok

 

Megszólíttattam, hogy írjak a címben említett sakk eseményekről. Hát legyen!

Lakiteleken életemben először vettem részt egy – mint számomra helyben kiderült – értékszám szerző sakkversenyen. No, nem az értékszám szerzés, ill. maga a sakk nekem a lényeg, de tagadhatatlan tény, hogy kissé megfertőződtem a Népfőiskolán a sakknak nevezett szenvedélybetegségtől. Mielőtt bárki elkezdene sajnálni a betegséget illetően, jelentem, hogy a kór Bárdudvarnokon teljesen elmúlt, miután a 15 résztvevős, 2X10 perces s/ch/nell versenyen 15-ből sikerült a 14. helyet megszereznem! Az én agyam lassan (de biztosan jól – bá ki tudja?) jár, ez csapkodós sakk nyavalya végképp nem nekem való.

Nem is a sakkról írnék Lakitelek és Bárdudvarnok kapcsán – és akár elhiszitek, akár nem – ennek nem az „eredménytelenségem” az oka. Engem a „hely szelleme” és az emberek, kikkel találkozhatok, ők vonzanak. A sakk csak ürügy a találkozásokra.

És a találkozások most is, mint annyiszor, lenyűgöztek, feldobtak. Lubickolt a jókedvem a kedves emberek között – aki ott volt tapasztalhatta!

A Lakiteleki Népfőiskola ma már nyugodtan nevezhető nemzeti zarándokhelynek, köszönhetően elsősorban a Lezsák házaspárnak és a sok-sok önzetlen támogató hazafinak, művésznek, alkotónak. Akiben csak cseppnyi honleányi-honfiúi vér buzog, annak e helyet feltétlenül látnia kell! A legpraktikusabb úgy Lakitelekre menni, hogy ott olcsón megszállva, be lehet járni a környéket: Ópusztaszert, Szögedet, Kecskömétet, a Tiszát stb., stb. 

Bár kezét-lábát levágták Trianonnal a magyar hazának, azért még Maradék-Magyarországon is akad látnivaló ! Nem ragozom, nem számoltam, hogy hány nemzeti nagyságunk mellszobra ékesíti a parkot, mennyi kopjafa, emlékpad emlékeztet rájuk, hogy milyenek a korhű jurták, a népművészeti gyűjtemény, a lélegzetelállítóan míves fafaragványok …

A hely csodái mellett az óriási élmény számomra (mint mindig, ha a gúnyhatáron túlra mehetek) az elszakított nemzetrészek magyarjai: akik őszinték, jellemesek, a szemedbe néznek, s akiknek az adott szó még szent. És még ilyen a falusi alföldi ember is, a népfőiskola teljes személyzete.

A sok-sok arany ember között az ember lelkiekben feltöltekezett. „Üde színfolt” volt a csacsogó orosz lyányok szemrevaló csapata is, párszor meglegeltethette az ember a hályogos szemeit. „Bárcsak én is köztetek lehetnék, szép magyar vitézek, aranyos leventék” – jut eszembe Toldi Miklós sóvárgása … de hát a sakkvakság itt is „működött” …….

Esténként Dj Pj próbálta oldani a sakk egyhangúságát, kevés sikerrel. Örök emlék marad, és mindig megmosolyogtat a hatéves bűbáj Dóra diszkókirálynő Szatmárnémetiből. Ő volt és marad a csúcsemlék Lakitelekről, duettje Vinkovits Laci bátyámmal az öröm netovábbja. Kár, hogy kevesen látták a pici lányt, mert ugye a kockaagy, a kockás szem és fül az elemzésekkel, a holnapi partira való felkészüléssel volt elfoglalva, némelyeknél kimerülésig …..  Lelkük rajta, ha nekik ez a boldogság ….

Tíz nap lakiteleki öröm-táborozás utáni harmadik napon „mennünk kellett” Bárdudvarnokra, eleget téve a decemberben a Sakkvilág kupán kapott meghívásnak. A sűrű programnak, a hosszú távollétnek köszönhetően igen nehezen jött össze egy hattagú csapat. Bárdudvarnok és Somogyország a lakiteleki élmények továbbélése volt számomra: egészen más, de mégis szinte ugyanaz az élmény. Csodálatos táj, csodálatos emberekkel. Somogyország számomra a Kárpát-medence kicsiben. Olyan mintha Erdélyben járnék; a somogyiak Koppány ivadékai, igen hasonlóak a székelyekhez; talán még a tájszólás, az ételek is. „Csak” ami Somogyban „hiányzik”: az ortodox templomok, az etnikumok, a securitate árnyéka …. no meg az áfonya likőr (szilvapálinkát hoztunk!)

Gyöngyi és Melitta szállásadóink, vendéglátóink kedvessége, közvetlensége felülmúlhatatlan. Már most azon agyalok, hogy hogyan tudjuk ezt viszonozni, ha ők jönnek mihozzánk jövőre. Én a családommal minden esetre megkísérlem. A lenyűgöző, vadregényes táj helyett a környezet más lesz (bár bevihetnénk őket a sűrű Bakonyba …), de a vendégszeretet megközelíthető ….

S végezetül: köszönök mindenkinek mindent. Attilának a támogatást, a sakkozó társaknak a sakkot, a jó társaságot. Azt, hogy a vén bohémet toleráltátok. E két út úgy volt szép és jó, ahogy volt. Örök kedves emlék marad. Aki ott volt, remélem így őrzi meg, aki meg nem volt ott, igyekezzen pótolni … hogy megvénülve legyen mire visszagondolni és akkor is mosolyt csaljon a ráncok közé.

Sakk-baráti üdvözlettel lejegyezte:  Pál Józsi (bá)